Morcosan néztem kifelé az ablakon, de egy idő után,már csak az üvegen lefolyó víz cseppeket bámultam. Tudtam, hogy nehéz beszélgetésem lesz a pót szüleimmel,mert a suliban nem épp a legjobb jegyeim vannak.
-Alexis, ideje vacsizni!- hallottam meg anyám hangját. Sóhajtottam egyet, majd belebújtam a kedvenc felsőmbe és lementem hozzájuk. Húzva az időt , segítettem behozni a vacsorához készített salátát ,majd szedtem magamnak és tovább adtam a tálat. A szüleimtől jelentősen eltérek. Míg nekik szőke hajuk,és kékeszöld szemük van, addig engem vastag, barna hajjal áldott meg az ég, hozzá csoki barna szemekkel. Szinte már fekete volt.Mindezek kiskoromban hamar fel is tűntek,ezért egy hasonló estén kérdeztem rá,hogy én miért nem hasonlítok rájuk,amúgy talán még ma se árulták volna el az igaza. A vér szerinti szüleimről semmit nem tudok , az ég világon, egy ideig kutattam utánuk,amikor nagyobb lettem,majd sok kudarc után arra a döntésre jutottam, hogy ők elhagytak,nekem pedig nem kellene érdeklődnöm irántuk. Thomas és May néni sajátjaként nevelt fel,így mindig is őket tartottam az igazi szüleimnek.
-Ugye tudod, hogy szeretünk téged?-kezdett bele apa. Válaszként csak bólintottam és a hús darabot kezdtem bökösgetni a villámmal. -Mi törődünk veled, így számít a jövőd is. Mégis mihez akarsz kezdeni ilyen jegyekkel?-vonta fel az őszülő szemöldökét.
-Kicsim,csak szeretnénk, ha jobban odafigyelnél. ha mindent megtennél.-szólt közbe gyors az anyukám.
-Én igyekszem.-szólaltam meg.-De egyszerűen képtelen vagyok..
-Jó eszed van,neked csak oda kellene figyelned az órán. Semmi mást, csak egy kicsit jegyzetelned kellene.-ingatta a fejét apa. Tudtam,hogy igaza van,de soha nem értették meg,hogy képtelen vagyok rá. Szívesebben rajzoltam a füzetembe közben vagy pedig ha netán mégis megpróbáltam a tanárra figyelni a gondolataim folyamatosan elkalandoztak.
-Majd igyekszem.-bólintottam .
-Kérlek, ígérd meg.-nézett rám anyu.-Ígérd meg, hogy igyekezni fogsz és minden tőled tehetőt megteszel! -kérte. Megforgattam a szememet,de mivel nekik ez sokat jelent, megtettem.
-Ígérem.-mosolyogtam erőltetetten és reménykedtem, hogy ez volt a téma lezáró gondolata. -Hogy megy a munka?-kérdeztem rá téma terelésként. Apa bőszen magyarázni kezdett én pedig nyugodtan falatoztam,azonban az ablakon át beszűrődő hatalmas mennydörgésre összerezzentek és ijedten néztek egymásra.
-Mi az?-kérdeztem ,mert anya pillanatok alatt felpattant és a szekrénybe keresgélt só után,apa pedig valami puskát akart a szekrényből,de sehol nem találta. Kinéztem a hátam mögötti ablakon,de én semmi félelmet keltő dolgot nem találtam.
-Valaki mondja már el, hogy mi történik!-kiabáltam szét,mert a házban kezdett pánik hangulat keletkezni , csak én maradtam ki a tudósításból. Azt hittem valami rossz vicc lehet,mert konkrétan 5 perccel ez előtt még a szorgalmasságomról veszekedtek velem,most számomra érthetetlen dolgokat magyaráznak egymásnak.
-Mindent el fogunk magyarázni!- ígérte apa fél vállról ,majd egy kisebb tört húzott elő az egyik fiók titkos részéről.
A lámpa fénye ijesztően játszadozni kezdett. a egyik pillanatban még erősen tűzött ,majd a következőben szinte semmit nem lehetett látni.
-Húzd fel!- kérte anya,és a kezembe nyomott valami láncot. Amikor kinyitottam az ujjaimat láttam, hogy a kedvenc medálja volt rajta,a Kereszt. Nem kérdeztem semmit,csak a nyakamba húztam, majd egy lökéstől a falnak tántorodtam. Az ablak előtt valami fekete füst kóvájgott , végül pedig egy kis résen beszivárgott.
-Tegyél valamit!-szólt rá anya apura,aki készenlétben állt.
-Amíg nem ölt testet ,nem tudok..-rázta a fejét, de a füst belecsapódott apába és eltűnt.
-Hát ő nem akarta a saját testét használni.- nyögte anya.A hangja félelemről árulkodott .
-Szalad! Menekülj és ne foglalkozz velünk.-fordult felém . A szemeiben könny csordult ki , én pedig semmit nem értettem.
A fejemet nemlegesen ráztam,de ő rám kiabált, hogy kifelé,mire lassan, folyamatosan rá nézve kiléptem az ajtón.
-Szeretlek!-olvastam le a szájáról . Nem tudtam mi történik,de ez megijesztett , így vissza akartam futni hozzá,azonban a konyhából hatalmas robbanás tőrt elő. A perzselő levegő az égbe repített és pár méterrel odább a földnek dobott. Az oxigén kiszorult a tüdőmből, csak nagy nehezen tudtam lélegezni.
-Anya! Apa!- kiabáltam sírás közben. -Nee!- sikítottam és a ház törmelékét bámultam.képtelen voltam felfogni, hogy mi is történik. Csak azt láttam, hogy a fekete füst,amitől ők annyira féltek most a roncsoktól felém igyekszik. Hátráltam pár lépést és valami eszközt kerestem,amivel el lehetne tüntetni egy füstgomolyt,csakhogy ahogy közelebb ért hozzám egy pacává alakult, majd a rothadás bűze csapta meg az orrom. A füstös pacának tüzelő szeme keletkezett és szép lassan,mintha emberhez hasonló alakot öltött volna.
-Mi a fene.- nyeltem nagyon,közben kigubbadt szemekkel meredtem. Az jutott eszembe, hogy ez csak egy rossz álom lehet, és mi hamarabb fel kell kelnem,mert ilyenek nem történnek! A szám sikításra nyílt ki, de egy árva hang se jött ki a torkomon. A kezembe egy éles bot akadt, amit rögtön megmarkoltam. Fogalmam sem volt arról, hogy mit fogok csinálni ,vagy mit kellene,mert képtelen voltam felfogni a történteket, ráadásul a könnyek állandóan elhomályosították a látó teremet. Amikor kellő közelségbe ért az a valami nekivágtam az éles végű botot,mint mikor tesi órán gerelyhalyítás van. A kicsi fa rész kifele állt a az emberszerű test hasából. Ámulva néztem, ahogy felnevet és kiszedi magából,majd odább hajítja. Mozdulni se volt erőm, amikor megragadott engem. az érintése égette a testemet . A lábaim elszakadtak a földtől,majd egy szikla felé repültem,de előtte egy útba eső fa ágába horzsoltam a fejemet,így kicsit célt tévesztett a testem.Éles fájdalom áradt szét a testemben,de nem csapódtam a földhöz. helyette valami puhába estem.
-Meg ne halj! Érted?- mormogta egy ismeretlen hang,de olyan volt,mintha nagyon távolról hallanám. A szememet képtelen voltam kinyitni és átadtam magam az ismerős feketeségnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése